Az egyik legkeresettebb, és legtöbbet foglalkoztatottabb bőgőssé vált Orbán György 2017-ben, John Coltrane halálának 50. évfordulóján alapította az eredetileg öttagú formációt. A gombhoz kabátot varrva a fiatalabb korosztályban keresgélt, és találta meg a koncepcióhoz leginkább illőket. Kezdetben két szaxofonos, alton Soso Lakatos Sándor, tenoron Molnár Sándor csatlakozott a zongorista Oláh Krisztián mellett, és Hodek Dávid dobolt. Dávid Szlovákiából átjárva egy idő után nem tudta vállalni az egyre sokasodó felkéréseket, így az őt több alaklommal helyettesítő Lakatos Pecek András vette át helyét, és amikor hatodikként a szopránon is előszeretettel játszó Oláh Kálmán Jr. tagja lett a szextetté bővült formációnak, alakult ki a lemezen is játszó felállás.    

A Legacy az elmúlt félévtized alatt számos koncerten kivívta mind a szakma, mind a közönség elismerését, és ami ennél is fontosabb, szeretetét. Ezeket a rangidős alapító, az 1978-ban született Orbán Györgyöt is belevéve, tehetséges fiatal muzsikusokat öröm hallgatni, öröm látni, ahogy átszellemülten, teljes odaadással játsszák sajátjukké vált zenéjüket. A teltházas koncertekben is mérhető szeretet manapság kevés, a pályázatok korát éljük, öt év után egy sikeres pályázatnak köszönhetően teremtődtek meg anyagi feltételei, és készülhetett el végre első lemezük, a Fonó kiadó gondozásában. A megalakulás óta eltelt öt év alatt alakult a kezdeti repertoár, így ennek a hosszú lemezre váró időszaknak annyi előnye lett, hogy a Coltrane hagyatékból a legletisztultabb feldolgozások kerültek a lemezre, egy-egy Orbán György és Oláh Krisztián szerzemény, valamint egy Coltrane által is játszott standard mellett. Az ötvenes évek legvégétől a hatvanas évek közepéig válogattak, az 1960 januárjában megjelent, mérföldkőnek tekintett „Giant Steps” lemeztől az 1965-ös „The John Coltrane Quartet Plays” albumig, a spiritualitás első megnyilvánulásaitól a kiteljesedésig. Nem időrendi sorrendben annak a korszaknak a keresztmetszetét mutatták be korszerű formában, és kellő tisztelettel, új gondolatokkal töltve, amely a szélesebb jazzközönségből még Coltrane életében értő fülekre talált. Ha éles vonalat nem is húzhatunk, de a későbbi, 1967-ben bekövetkezett haláláig járt útján már jóformán a free feltétlen híveire szűkült tábora. Az albumnyitó, az előzőleg az 1962-es, első Village Vanguard koncerten felvett, de nyilván az akkori terjedelmi korlátok miatt a 63-ban megjelent „Impression” albumon található „India” és a vele egyben játszott, a szintén 62-ben élő koncerten rögzített, a „Live at Jazz Gallery New York” című „bootleg” lemezről megismert „Liberia”, egyből magával ragadóan visz sétára a fényes Cotrane sugárúton. Bátorság a mai zenehallgatási szokásokat figyelembe véve egy csaknem 20 perces számmal nyitni, de legalább a villamoson az Oktogontól a Széll Kálmán térig nem kell babrálni az okostelefont. Az Európa keleti feléből a világra tekintve pláne egzotikusnak tűnő vidékek és ahhoz kapcsolható kultúrák megigézése sajátja volt a gyökereit kutató korszaknak, Orbán György Kenya fővárosa ihlette kompozíciója, a „Nairobi” a címválasztáson felül tartalmában is passzolt Coltrane univerzumához. Ahogy beleillik a jól megírt pályázatért, és az egész album hangszereléséért is díjat érdemlő Oláh Krisztián szerzeménye, az első olvasatra a zen-buddhizmushoz köthető „San-Yi-Ka” is, de aztán egybeolvasva kijön a szójáték, Molnár és Soso Lakatos pedig majd kisnóblizzák kinek írta, de szerintem az inkább a földrajzi címek előtti, korábbi korszakot idéző szám mindkettőjüknek szól. Coltrane megigézésénél szinte kötelező darab az 1959-ben első feleségének írt balladája, a talán legtöbb feldolgozást megélt „Naima”. Oláh Krisztián a „Giant Steps” lemezen játszó három zongorista, Tommy Flanagan, Cedar Walton, Wynton Kelly mellett, a múlt és a küszöbön állt jövő tudatában a McCoy Tyner fémjelezte aranykorszakból is merített Lakatos Pecek András misztikus dobolása kísérte szenzációs felvezetőjében, és a belépő szaxofon kórus eddig nem ismert megközelítésből mutatta be ezt a remekművet. Az 1965-ös „The John Coltrane Quartet Plays” albumról választott „Brasilia” méltóképp foglalta össze ezt a főúton tett zenei sétát, és egyáltalán nem keltett hiányérzetet, hogy a mellékutcákba nem néztünk be. A végén a katarzist oldó „The Night Has a Thousand Eyes”, Jerry Brainin és Buddy Bernier eredetileg filmzenének készült 1948-as örökzöldje, ismert dallamaival a lebegés után segített újra a földön járni.

Orbán György közel sem azzal az elánnal robbant be a hazai jazzszcénába, mint annak idején Torma Rudi, Egri Jancsi, de szép csendben egyszer csak azt vettük észre, könnyebb azokat a formációkat felsorolni, amelyekben nem játszik. Ron Carter pályafutásához hasonlóan, a legkülönfélébb stílusokban bukkan fel, és ad virtuozitása mellett biztos alapokat az adott zenekarnak. A Coltrane Legacy megalapításával zenekarvezetőként és zeneszerzőként is a legnagyobbak közé emelkedett.

A tenoros Molnár Sándor, az altszaxofonos Soso Lakatos Sándorral és a szopránszaxofonos ifj. Oláh Kálmánnal a Coltrane, Dolphy, Sanders hármashoz méltóan, saját gondolatokkal töltve idézte fel a jellegzetes Impulse! hangzást, amely a szerzőként is zseniális Oláh Krisztián, és a dobokon remeklő Lakatos Pecek András fantasztikus játékával vált teljessé.

Egy remekül hangszerelt, kitűnően válogatott és az ötvenes évek végétől eltelt alig másfél évtized alatt 1967-ben bekövetkezett haláláig a modern jazzt újraformáló Coltrane zsenijéhez méltóan játszott esszenciát kaptunk a hatalmas életműből. A folytatásra remélhetőleg nem kell majd öt évet várni.

Coltrane Legacy - Nairobi / Fonó Budai Zeneház Audio CD 2022 / FA 490-2

1. India-Liberia (John Coltrane) 19:58
2. Nairobi (Orban Gyorgy) 07:42
3. San-Yi-Ka (Olah Krisztian) 07:14
4. Naima (John Coltrane) 08:49
5. Brasilia (John Coltrane) 11:33
6. The Night Has A Thousand Eyes (Buddy Bernier, Jerry Brainin) 06:26

Orbán György – bőgő
Molnár Sándor – tenorszaxofon
Soso Lakatos Sándor – altszaxofon
Oláh Kálmán Jr. – szopránszaxofon
Oláh Krisztián – zongora, hangszerelés
Pecek Lakatos András – dob