Néhány héttel ezelőtt a zenéje híveit általában izgalmasabbnál izgalmasabb meglepetés-kiadványokkal ámulatba ejtő Dudás Lajos is egyedi formájú gyűjteménnyel jelentkezett a jazzpiacon. Ezúttal nem CD-n vagy LP-n kínálja sose hallott felvételeit, hanem hitelkártya méretű lapba ágyazott pendrive-on tárolja mintegy százhatvan percnyi kollekcióját, s egy „levelezőlap” szolgál a fontosabb tudnivalók (a felhangzó számok adatai és az összeállítások) elolvasására. Németországban (ahol Dudás évtizedek óta él) ez talán nem tűnik kirívó esetnek, de Magyarországon még nem találkoztam hasonló megoldással.

Mint azt a cím is jelzi, a klarinétművész régi rádiófelvételei között kutatva bukkant temérdek elfeledett kincsre, melyeket feltétlenül meg akart osztani hallgatóival – így alakult ki ez a több szempontból becsesnek mondható, közel háromórás anyag. Feltételezem, a kihagyhatatlan gyöngyszemek sokasága indokolta a rendhagyó hordozó-formát. Egy dupla CD-re nem biztos, hogy elhelyezhető lett volna ennyi zene, betartva a muzsikus által kitalált sorrendet. De akárhogyan is történt, annyi bizonyos, hogy Dudás Lajos 80 felett se fogy ki kreatív ötleteiből. Az utóbbi évtizedek nemzetközi jazztörténetében jártas hallgató lelkét már akkor jóleső borzongás járja át, amikor seregszemlét tart a huszonöt kiválasztott előadásban részt vevők neve felett. Miniatűr jazzlexikonnak is nevezhetnénk, amit látunk: Ronnie Burrage a Vladimir Tarasov dobos; Tom van der Geld vibrafonos; Furio Di Castri, Vitold Rek, Ali Haurand és Teodossi Stoikov bőgős; Toto Blanke gitáros; Susanna Lindeborg billentyűs és Charles Tolliver trombitás neve tűnik először a szemünkbe. És persze a magyar kollégáké is: Tommy Vigé, Kőszegi Imréé, Szudy Jánosé, Berkes Balázsé, Zoller Attiláé, Szirmay Mártáé vagy Weissbach Béláé. Valamint az az ínyenceknek való információ, hogy Dudás több szerzeményben nem klarinéton, hanem alt-, illetve szopránszaxofonon játszik. Előrebocsátom: a muzsikus szaxofonos számait hallgatva csak sajnálhatjuk, hogy rég letette váltóhangszereit. (Akik klarinétosként ismerték meg Dudás Lajos zenéjét, közel se mind tudják, hogy pályakezdőként a hattagú Nebuló dixieland-együttesben még tenorszaxofonozott. Ez a zenekar 1966-ban oszlott fel.)

Amennyire szokatlan a hanghordozó külső formája, olyannyira változatos a pendrive-on hallható zeneanyag. A Joachim-Ernst Berendt szerkesztette Südwestfunk-adásban felhangzó Soft Waves és Detour két remek nyitódarab: az elsőben szinte szárnyal a klarinétos hangja, és Kurt Billkertől is hallhatunk egy remek dobszólót, a második, swingesnek induló, de szabadjazzben folytatódó számban pedig Dudás, Tom van der Geld és Ali Haurand szólója teszi emlékezetessé a szerzeményt.

Már ebben a kis első blokkban is megfigyelhető, hogy a klarinétos zenekarvezető milyen könnyedén alkalmazkodik különböző játékstílusokhoz. A kölni stúdióban felvett két kompozícióval tovább szélesedik a paletta. A No Dance és a Back to LA a kor jegyeit magán hordozó, de ma is dinamikusnak ható és felhőtlenül élvezhető fusion-előadás Kőszegi Imre vendégjátékával; utóbbiban Dudás előszeretettel időzik a hangszer felső regiszterében, így a klarinét néha egészen szopránszaxofonra emlékeztetően szól. A Los Angeles-i számban hallhatjuk Toto Blanke elektromosgitár-szólóját is – ez kevésbé tűnik időtállónak, mint maga a darab. A harmadik kölni felvétel a leginkább jazz-rockos, azt a benyomást kelti, mintha a Steps Ahead egyik lemezéről másolták volna ide, a Modern Times és a Magnetic idejéből. Dudás itt természetesen Michael Brecker modorában fúj, s nincs miért szégyenkeznie, ebben az idiómában is érezhetően otthonosan mozog, de ma már persze sose játszik így, a Suspicion főként történeti érdekessége kapcsán kerülhetett fel a válogatásra.

Nem maradhat említetlen a münsteri-wuppertali-neussi élő blokk sem, hiszen itt (a Salute to Benny & Lionelben) Tommy Vig parádés játéka hallható, két számban pedig a gyűjtemény egyik hőse, a Dudás pályájának több pontján feltűnő, páratlanul mesteri Teodossi Stoikov bőgőzését élvezhetjük. A Tommy Viget is felvonultató felvétel tiszteletadás a jazztörténet két nagy alakjának, de tegyük hozzá, hogy Dudás az előadás időpontjában már egyáltalán nem úgy klarinétozott, mint fiatalkori bálványa, Benny Goodman. Így a legtökéletesebb tribute-számot előadni: jócskán eltávolodva a valamikori példakép stílusától. Ha klarinétosunk Goodman-stílusban fejezte volna ki tiszteletét, nem lenne több a szám puszta stílusgyakorlatnál. Ez az, amit Dudás Lajos messziről elkerül standard-feldolgozásaiban is (itt a Take 5, az All of Me és a Deep Purple nyújt példát erre).  

A fenti blokk másik nagy értéke a klarinétos több albumán hallható Urban Blues, Dudás díjnyertes szerzeménye, amely minden változatában antológiadarab, a muzsikus legjobb kompozícióinak egyike, pedig erős a mezőny. Szintén a jeles művek egyike az 1999-es Talk of the Town albumról ismert Children at Play. Az egy instrumentális felvétel egy klarinét-gitár-dob trióval; a Radio Days Vol. 2-n megjelent változat dinamikusabb, de a mi szívünknek kedvesebb is, mivel Szirmay Márta énekhangja hallható rajta.

Minthogy a jelen 160 perces gyűjtemény átfogó képet igyekszik adni Dudás munkásságának főbb területeiről, nem lehetett nem beválogatni az anyagba néhány klasszikus interpretációt (Bach). Amikor az érdeklődő ezeket a felvételeket (vagy épp az 1976-os Reflection of Bach lemezt) hallgatja, tudnia kell, hogy a muzsikus Neussban való letelepedése után nem sokkal zeneiskolai klarinéttanár lett, s mint pedagógus, kizárólag klasszikus zeneanyagot oktatott. Az itteni két Bach-felvétel jól érzékelteti, hogy Dudás ebben a zenei világban is vígan elboldogult volna egy életen át, de tudható róla, hogy nem tűri hosszan a kompromisszumokat, így egy idő után rádöbbent (nemcsak szóló-, hanem tanártársaival megvalósított kamarazenei fellépései nyomán), hogy a gyakorlásra és a játékra fordított idő nagyon nincs arányban a klasszikus zenészeknél, s mivel őt főleg a játék pillanatnyi öröme vonzotta, hamarosan visszatért a kötetlenebb és kevesebb gyakorlást igénylő jazzhez. (Dudás Lajos pályáján visszatérő motívum a megszokott-kitaposott út elhagyása és egy újjal való kísérletezés. Ez nemcsak a műfajok közötti átjárásokban, hanem például a muzsikus társak megválasztásában is megfigyelhető.)

A Radio Days Vol. 2 a felsoroltakon kívül még jó néhány zenei csemegével szolgál. Pontosan ugyanazt fejezi ki e leletmentő gyűjtemény, amit a klarinétos több interjújában elmondott már: hogy számára a jazz könnyen kombinálható, sőt, kombinálandó műfaj. Kölcsönhatásban állhat a klasszikus zenével, a népzenével, a kortárszenei áramlatokkal, valamint a rock és pop egyes eredményeivel. Egyetlen megkötés van csak, hogy e kombinációkban sose veszítse el alapelemeit. Ez Dudás Lajos sokszínű és gazdag életművének, valamint a jelen válogatás egyik fő üzenete. Remélem, nem követek el indiszkréciót, ha ideírom, milyen megjegyzéssel küldte el nekem új kiadványát: „Kicsit hosszú … Szánj rá időt, nem fogod megbánni! Élvezd!”

Szántam rá időt. Nem bántam meg. Élveztem.

A pendrive megvásárolható a Nemzetközi Jazznapon a Bartók rádió eseményén:
DUO & Concertfilm JAZZ AT SUBWAY (feat. Philipp van Endert git.)
(MTVA székház, 1037 Bp. Kunigunda útja 64.)
regisztráció: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

RaRecords, 2022

1. Soft Waves
2. Detour
3. No Dance
4. Back To LA
5. Suspicion
6. Salute To Benny & Lionel
7. Urban Blues
8. Mistral
9. Children At Play
10. Take 5
11. Fragments
12. Adagio
13. Fuga
14. Haddapple Beach
15. Tucking In
16. Gambler
17. Change Of Time
18. Reni's Ballad
19. Homage to O.P.
20. Bourree (BWV 996)

Közreműködik:

Dudás Lajos: klarinét, alt- és szopránszaxofon

Ali Haurand, Berkes Balázs, Bert Thompson, Furio Di Castri, Martin Gjakonovski, Teodossi Stoikov, Vitold Rek: bőgő
Szirmay Márta: ének
Kőszegi Imre, Szudy János, Wladimir Tarasov, Jochen Büttner, Kurt Billker, Ronnie Burrage: dob
Zoller Attila, Toto Blanke, Philipp van Endert: gitár
Ernst Gaida-Hartmann, Susanna Lindeborg: billentyűs hangszerek
Harvey Weinaple, Johannes Barthelmes, Nigel Hitchcock, Sebastian Buchholz: szaxofon
Hans Sparla: harsona
Weissbach Béla, Charles Tolliver: trombita
Tom van der Geld, Tommy Vig: vibrafon
Manfred Niehaus: brácsa