Detroitban született 1960-ban (elmúlt tehát hatvan), és ez a város egy zenésznek szerencsés csillagzatnak számít az álmoskönyvek szerint, mert a megszületésétől természetes, hogy a jazz, az R&B és a gospel összetartozik. Kreatív energiái kiapadhatatlanok, hogy ezt a stúdiókba vonulva, színpadra állva mindenkinek be is bizonyítja. Ezt teszi ezzel a lemezzel is. Szellemes a címe is, Az ősök hangja, utalva arra, hogy az ősi afrikai zene és a jazz nagyságainak öröksége itt él velünk, őt hallgatva ez azonnal evidens lesz.

Persze azért az sem mindegy, kik mellett „hallgatózott” korábban. Tizenévesen már a Duke Ellington Orchestra tagja. Sokan Miles Davis utolsó hozzá illő kvalitású szaxofonosaként emlegetik. A mindig afrikai sapkában fellépő zenész játszott még Art Blakey, Freddie Hubbard, Woody Shaw, McCoy Tyner, Pharoah Sanders, Chick Corea, John McLaughlin és Herbie Hancock oldalán. Mindez itt van velünk - ha ő játszik. Nem utánoz, hanem kísérletezik hangzással és technikával, egyszer ezt így fogalmazta meg: „Én lettem a fiatal generáció Miles Davis-e”. Mikor pedig, ami hosszú pályafutás esetén előfordul, a hallgatók egy része egy-egy korábbi korszak hangzását szeretné újra és újra hallani, Muhammad Ali mondását szereti idézni: „Aki hatvanévesen is úgy zenél, mint negyvenévesen, az eltékozolt húsz évet az életéből.”

A lemez különlegessége tehát pont ez az örökség, hogy lazán támaszkodik a gospel, az R&B és a jazz hagyományokra, de ott szól benne Coltrane  "A Love Supreme"-je (szó szerint), Aretha Franklin "Amazing Grace"-e, Marvin Gaye "What's Going On"-ja, és ott van az izgalmas afrikai és kubai-karibi muzsika is. Nevezzük akkor spirituális kozmopolita szertartászenének, amit ő csinál. Ilyen kategória úgysem volt eddig.

Mit nem szabad kihagyni, ha választani kell? Semmit. A nyitó és záró szám például az „It's Time To Come Home” két verziója. Az első egy laza, originális afromuzsika sűrű szövésű ritmusalappal, a második verziójában ugyanez a táncritmus szól erős kubai beütéssel. Coltrane szelleme egy kicsit mindig ott van a dalokban. Ilyen a „Hargrove” is, a Roy Hargrove-nak dedikált smooth-funky indítású második dal, ami szép lassan a vokál elegáns bekapcsolódásával - a vendég trombitással, Maurice Brownnal folytatott párbeszédeken át - Coltrane hangzásvilágába érkezik. 

Egy templomi szertartás részeseivé tesz minket a „When the Days Were Different”, a zongora ismétlődő futamaira a vokál és a szaxofon szólói segítik az eksztatikus hangulat elérését, hogy a végén a fohászkodás eufóriájával záruljon. (Itt azért – lévén, hogy imádom ezt a zenét - egy izgalmasabb, sűrűbb szövésű zenei anyagot szívesen meghallgattam volna). Az „Art's Sake” érdekessége, hogy a doboké a főszerep, bravúros zongora-szaxofon-dob bopos felelgetésekkel, egyben tisztelgés Art Blakey és Tony Allen előtt. A Bruner- Bird tandem a jazz és az afrobeat ötvözetének szellemében tart egy kis ütőhangszeres prezentációt.

Aki az igazi bebopra vágyik, azt a „What Was That”-ben kapja meg. Itt tömény jazz szól, se jég, se szóda. Az ami nem öl meg, az erősebbé tesz! szellemében szól, mint a veszedelem. Remek zongoraalap, finomra csiszolt szaxofonszólam, elrejtve benne a Coltrane iránti tisztelgés gesztusaként egy rövid Love Supreme átirat. Mestermunka.

A ceremónia zárórésze hatásos. A „Soldiers of the Fields/Soldats Des Champs” egyszerre tiszteleg a jazz örök túléléséért legtöbbet tevő zenészek és a franciák ellen harcoló haiti katonák előtt. Rudy Bird és Lenny White vezényletével marching bandek vonulnak együtt a Guadeloupe -i utcazenészekkel. intenzív és boposan aszimmetrikus szaxofonszólammal virtuóz zongora átkötésekkel. A címadó ballada pedig a korona felhelyezése: Garrett tétova zongorabarangolásával az elején, majd hirtelen átváltva a nigériai jorubai ritmusba, csak itt a szaxofon és a vokál (Dwight Trible) méltó partnere a beszélő doboknak (Pedrito Marquez), a harmadik tétel sodró modern jazzbe olvasztja az előzményeket, hogy végül visszatérjen a zongora futamához. Ez a spirituális kozmopolita szertartászenének méltó névjegye.

A lemezanyag a tapasztalatok szerint megfertőz mindenkit a jazz szeretetével. Nem kell védekezni ellene, hagyjuk, hogy hasson.

Album: Sounds from the Ancestors
Kiadás éve: 2021
Kiadó: Mack Avenue Records
Játékidő: 01:07:37

Tracklista:

1. It’s Time to Come Home (9:49)
2. Hargrove (5:14)
3. When the Days Were Different (8:08)
4. For Art’s Sake (8:05)
5. What Was That- (8:32)
6. Soldiers of the Fields - Soldats des Champs (10:55)
7. Sounds from the Ancestors (7:10)
8. It’s Time to Come Home (Original) (9:47)

Zenészek:

Kenny Garrett altszaxofon, zongora
Vernell Brown, Jr. zongora
Corcoran Holt bőgő
Ronald Bruner dobok
Rudy Bird ütőhangszerek 

Dwight Trible, Linny Smith, Chris Ashley Anthony and Sheherazade Holman: vokál
Maurice Brown: trombita
Dreiser Durruthy: bata, ének
Johnny Mercier: zongora, orgona, Fender Rhodes
Lenny White: dobok
Pedrito Martinez: konga, ének