fbpx

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY sajnos még nem a Budapest Jazz Clubban, 2020. július 3-án, pénteken20 órai kezdettel bemutatja:  Kanizsa Gina - Lamm Dávid duó karanténkoncertje

A Harmónia Jazzműhely kalandos történetében a mai magyar jazzvilág krémjét szólaltatta meg olyan elvarázsolt helyeken, mint a Nyitott Műhely, a Dob utcai Szenes Pince, az Állatorvosi Egyetem klubja, Londonban a Spitz, a Bulls Head jazz kocsma vagy a legendás 606 Club, majd 2009 óta a Budapest Jazz Club. Ezek a koncertek végre ismét és itt hallhatók. A felvételeket nem Rudy van Gelder vagy George Martin készítette, pedig a zenészek megérdemelték volna. smile Jó szórakozást!

Kirakat: Don’t Miss the Band   
A showcase szó gyökeret vert a honi zenei életben, mert praktikusan rövid és jelentéssűrítő. A magyar jazz fiatal generációjának jó lehetőség a megmutatkozásra. (A magyarjazz Irk Rékának köszönhetően eddig is aktívan jelen volt ezeken). A hazai egy kis piac, nem könnyű kikerülni a kirakatba. Fenyves Márk remek projektet vezethetne pályakezdő zenészeknek, hogy tegyék ismertté produkciójukat. Az alap persze a jó muzsika, aztán lehet becélozni a platformokat, hogy szélesebb körben tudjanak róluk. Minden úton elindult, amit az ismertséghez vezethet. A Magyar Jazz Szövetség két versenyén is döntősök voltak. A combo formációk bemutatkozására kitalált versenyen a „Some Sky” című dalukat játszották 2017-ben, ami felkerült a Homecoming című lemezükre is. Majd egy másik Fenyves szerzeményt, a „Blues After Dusk” Ladányi Ádám által oktettre áthangszerelt változatát játszották a komponistáknak meghirdetett megméretésen. (az AllAboutJazz.com oldal most válogatta be a Track of the day rovatába, augusztusban fog felkerülni). 

Lakatos Tóni 1958-ban született Budapesten és 1993 óta él Frankfurtban, 1981-ben disszidált, de ’78 óta már folyamatosan járt ki Nyugat-Németországba zenélni. A híres jazz szaxofonos első hangszere - a családi hagyomány szerint - a hegedű volt, de ezt lecserélte 15 éves korában fúvós hangszerre. Szerencsére jól olvasott kottát és rögtön meghallották tehetségét, így a frankfurti rádió big bandjénél el tudott helyezkedni gyorsan. Azóta több mint 300 lemezen volt szólista vagy közreműködő zenész. Idén megkapta élete első díját!

A magyar jazz jó ismerői aligha csodálkoznak el a címben feltett kérdésen. Szakcsi Lakatos Béla a magyar jazz mindezidáig egyetlen képviselője a Nemzet művésze cím viselői között, és az ő munkásságát ezer szállal szövi át mind az autentikus roma, mind a városi folklórnak is nevezhető cigányzenei kulturális örökség. Nagynevű, sokszor legendás cigányzenész dinasztiák leszármazottai ma már szinte minden zenei stílus híres képviselői között megtalálhatók, de a jazzben – ahogy egyszer Oláh Kálmán megfogalmazta – új anyanyelvre találtak.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

Videópremier - csöppet sem tudományos, sokkal inkább kötetlen és személyes kis előadás, zenével... - ma este 8 órakor a Facebookon.

Norah Jones idén júniusban megjelent hetedik albuma újabb lépés a sikeres úton, amin eddig is járt. A jazz az utcákról, pubokból indult el, aztán a zenész, ha meg akart élni a tehetségéből, megtanulta a show business alapelvét: alkoss egy eladható produkciót, találd ki a zenei anyagtól a színpadi megjelenésig, és ha eleget költöttél a reklámra, indulhat a turné a világ körül. A filmekben mindenki látott olyan jelenetet, mikor a rendőr felszólítására a vonalon végig kellett sétálnia a vezetőnek, különben ugrott a jogosítványa. A muzsikusok maguk választhatják ki a vonalat (stílust), amin aztán biztonsággal haladhatnak végig a pályájukon. De ez a többségüknél óhatatlanul ismétlődésekhez és utánérzésekhez vezethet.

A 20 éves Kecskeméti Zenészegylet ingyenes dalszerző és dalszövegíró tábort hirdetett

Az Opus Jazz Club is kinyit július 1-jén, Borbély Mihály zenekarával. Bár sokan tartózkodnak még a csoportos eseményektől, mégis úgy néz ki, hogy igény van arra, hogy lehessen élő zenét hallgatni végre, és már a kormányrendelet is megengedi ezt. A karantén időszak alatt a Budapest Music Center, a BMC Records lemezkiadó és az Opus vezetője, Gőz László szakmai életműdíjat kapott Fonogramtól.

Idén is megrendezik a Világzenei és Improvizációs Tábort, de egy kicsit később, július helyett augusztus 21-27. között.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY sajnos még nem a Budapest Jazz Clubban, 2020. június 26-án, pénteken20 órai kezdettel bemutatja:  Juhász Gábor Trió karanténkoncertje

Ha nem is az ablakon, de tény, hogy a Budapest Jazzhouse, amelyről a magyarjazz.hu  is beszámolt https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/280-hazimuzsika-a-bulinegyedben, július elején megkezdi szabadtéri szezonját.

A színhely a Santa Barbara-i Lobero színház. Az időpont 2018. március 15. A régi-új Lloyd-együttes veterán szaxofonos irányítója, a város lakója (valamint, gyanúm szerint, Dorothy Darr, a muzsikus felesége, az új lemez producere, aki árgus szemmel felügyeli férje minden lépését) elhatározta, hogy koncerttel ünnepli meg a zenész 80. születésnapját. Túl gazdag az életmű és túl kevés egy este ahhoz, hogy átfogó képet nyújtson mindarról, amivel Lloyd hozzájárult a jazztörténethez, így csupán a ráutalásos koncepció maradt, vagyis az, hogy régi és új tagokból álló kiszenekarával felkeresse fiatalkorát, majd a későbbi évtizedeket, és egy újabb „igazi”, vagyis kontemplatív, elmélyülő Lloyd-előadással örvendeztesse meg hallgatóságát. Több mint kétórás koncertet adott az idős muzsikus, ezalatt tizenkét darab hangzott el, melyek közül négyet jelentetett meg most a Blue Note a fontos születésnaphoz méltó elegáns kiadásban.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
11
12
19
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005