fbpx

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 9-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Coltrane Legacy

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 8-án, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Horváth Albert Quartet

Új színfolttal gazdagodott a hazai jazzélet azzal, hogy Zalakaros jazz fesztivált szervezett október első napjaiban. A népszerű fürdővárosban nemrégen adták át a Karos Korzó rendezvényközpontot, ami az esemény helyszínéül szolgált. A kétnapos fesztiválon a vokális, latin és tradicionális jazzt helyezték előtérbe, és erre igyekeztek népszerű zenekarokat, énekeseket meghívni.

Közismert tény, hogy az első magyar nyelvű jazzkönyvet Molnár Antal zenetörténész írta, és a Dante Könyvkiadó jelentette meg 1928-ban, Jazzband címmel. Kevesebben tudják, hogy ugyanebben az évben tette közzé a Debreceni Szemle szeptemberi számában Füredy F. Gusztáv A jazz problémáiból című írását, melyről Simon Géza Gábor egy helyen azt mondja: „az egyik legkorábbi terjedelmes magyar írásmű a műfajról”.

A 2015-ben alapított Jazztanulmányi Kutatócsoport 2021-ben folytatja a klasszikus önképzőköri formában műhelyvitáit. Az első alkalom január közepén volt. A műhelyvita sorozat eszmei kiindulópontja és az első alkalom témája a kanonizáció fogalomköre a jazzel kapcsolatban. Erről kiváló összefoglalás olvasható Máté J. György: Készíts salátát (Jazz, történet, kritika) című könyvében, ami a Gramofon könyvek kiadásában jelent meg 2020-ban, közelebbről a Kánonok, jazztörténetek, mítoszok című esszében. A kötet néhány példánya még megrendelhető a kiadóban (www.gramofon.hu).

Sokan az egyik legaktívabb és legmerészebben kísérletező zenekarnak tartják a Modern Art Orchestrát. Csakhogy már rég túl van a kísérletezések pályaszakaszán ez a formáció, a MAO természetes hitvallása a változatosság, a különféle zenei irányzatok felé mutatott érdeklődés. Egy nagyon színes, gazdagon rétegzett pályát mondhat magáénak az együttes, azzal, hogy big bandként valamit mindenképpen és szinte minden megnyilvánulásában őriz abból a hagyományos, nagyzenekari jazzből, aminek egyik legemblematikusabb alakja Stan Kenton volt. Azért juthat itt az ember eszébe mindenekelőtt Kenton, mert habitusában, a klasszikus és kortárs zene iránti vonzalmában és kompozícióinak logikájában talán épp az ő útjain kezdett járni megalakulásakor a MAO.

Akik követik a hazai jazzszínpad történéseit, megfigyelhették, hogy 2016 óta minden tavasszal három (sőt 2019-ben már négy) napon át szólt a jazz a budai oldal rangos előadó-komplexumában, a MOM-ban. Tavaly tavasszal a vírusjárvány miatti zárlat előtt még sikerült lebonyolítani az ötödik fesztivált, az idén pedig azt a megoldást választotta a fesztivál művészeti vezetője, Kleb Attila, hogy a három őszi hónap során rendezi meg három szakaszban az idei fesztivált. Így tehát a már hagyományosnak számító budai jazzünnepet „évkihagyás” nélkül sikerül megvalósítani.

Dudás Lajos Budapesten

2021. október 04.

A Háló Jazz Klubban lép fel a 80 éves Dudás Lajos október 5-én.

Idén nem marad el a ceglédi Nemzetközi Dobos- és Ütős Gála. Ebben az évben már a 25. évét ünnepli a fesztivál, mely idén májusról októberre csúszott, egész pontoson október 9-ére.

Winand Gábor emlékest

2021. október 03.

Szeptember utolsó vasárnapján a BMC Koncerttermében pályatársai, az egykori játszótársak, tanárok és tanítványok emlékeztek az idén júniusban, 57 évesen elhunyt Winand Gáborra. Az este hét órakor kezdődött nagyszabású koncerten csaknem harminc, a jazz élvonalába tartozó muzsikus különböző formációkat alkotva lépett színpadra, felidézve Gábor rendkívül gazdag énekesi, instrumentális, zeneszerzői munkásságát, pályafutásának főbb állomásait.

Aki már látta a filmet, tudja, a cím egy szójáték, Aretha Franklint elkísérte egész életében a gyerekkorában ráragadt becenév. Aki már látta a filmet, azt is tudja, hogy nem szabad 145 perces filmet csinálni egy csodálni való istenáldotta tehetségről sem. Mert egyszerűen nem praktikus. Liesl Tommy debütáló rendezőként túl nagy fába vágja a fejszéjét, amikor Aretha Fraklin egész életét el akarta mesélni a mozijában.

Az Unesco 1975-ben október 1-jét a zene világnapjává nyilvánította. Yehudi Menuhin hegedűművész kezdeményezte, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket és a kultúrákat.

A „csodagyerek-testvérpár” Tóth Viktorral, Szakcsi Lakatos Róberttel, Neumann Balázzsal és Orbán Györggyel fog fellépni a Fesztiválszínházban október 3-án.

ITTHON-OTTHON

2021. szeptember 30.

A Müpa 2013-ban indult, a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen rendezett „Európai Hidak fesztivál” évadnyitó koncertjein az elmúlt években eddig minden alkalommal egy sokszínű, gazdag kultúrával és jelentős zenei hagyományokkal rendelkező ország állt az eseménysor középpontjában. Idén a koncepció megváltozott, ez alkalommal nem egy ország, vagy éppen több, hasonló kultúrájú ország alkotta terület, hanem egy város került a fókuszba, és elsőként a kivételesen sokszínű és pezsgő atmoszférájáról, fiatalos lendületéről és gazdag történelméről híres Berlinre esett a választás.

Kedden késő este érkezett a hír, 79 éves korában meghalt Dr. Lonnie Smith, a Hammond B3 orgona királya. Halálát a Twitteren megerősítette élete utolsó lemezeinek kiadója, a Blue Note Records. A halál oka a tüdőfibrózis, a tüdőbetegségek egy ritkább, de ma még gyógyíthatatlan formája volt.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005