A két éve alakult zenekar új lemezt ad ki, aminek a bemutatója az Opus Jazz Clubban lesz október 27-én.
Immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a JazzKanizsa elnevezésű jazz nap. A 2016-ban induló program egyfajta jazzfesztivál pótlóként működik Nagykanizsán.
A november 6-án tartandó programnak a város központjában található Medgyaszay-ház ad helyet.
Nemsokára megjelenik Hajdu Klára ötödik albuma, ami a Journey nevet viseli a közösségi hálón megosztott információk alapján. Legutóbbi, 2017-es Oláh Krisztiánnal készült „Deep in a Dream” című duó album óta sok változás történt a Hajdu Klára Quartet életében. De ami egészen biztosan nem változott, az Klára közvetlensége és maximalista hozzáállása a jazzhez.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 16-án, PÉNTEKEN 20 órai kezdettel bemutatja: Pataj György Jazz Quintet
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 15-én, CSÜTÖRTÖKÖN 20 órai kezdettel bemutatja: Balázs József Trió és Horváth Cintia
A Háló Jazz Klub minden hónap második keddjén tartja zenés összejöveteleit, immár 12. éve. Művészeti vezetője a kezdetek óta Deseő Csaba jazz hegedűművész, szervezőtársa Schön György. A klub különlegessége, hogy a zenei részen felül van egy beszélgetős blokk is. A belvárosi, Semmelweis u. 4 alatt található, utcára nyíló helység (Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4) a koncertek harmadik, most már állandónak mondható helyszíne. A jazz esteken kívül klasszikus zenei esteket, táncházat, népzenei dúdolót, különböző közéleti és ismeretterjesztő előadásokat, színi előadásokat, családos- gyermek- és más közösségi programokat is szervez itt a Háló Egyesület. Itt működik a fotós berkekben ismert, minden hétköznap délután nyitva tartó Kolta Galéria is. A jazz sorozatban a magyar jazzélet élvonalbeli képviselői lépnek fel.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 2-án, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Gyárfás Trió feat. Szalóky Béla és Szalóky Balázs
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban szeptember 25-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Elek István Quartet feat. Veininger Kristóf
A forradalom leverése után Amerikában letelepedett művész öt évtizedes távollét után 2006-ban tért vissza Budapestre és azóta is tevékeny résztvevője a hazai zenei életnek. Hosszú külföldi tartózkodása során mindvégig megőrizte magyarságát, és minden alkalmat megragadott, hogy a forradalomról zeneművek, koncertek révén megemlékezzen. (Budapest 1956 c. zeneműve évente hangzott el a forradalom Los Angelesben lévő emlékművénél tartott ünnepségeken.) Most sem tesz másképpen és Forradalmi sorozat címmel új, eredeti öt tételes modern kortárs zenei projektjével állít emléket a magyar történelem kiemelkedő eseményének.
A 2016-ban alakult Antal Gábor Trió nagyszabású koncertre készül a MOMKultban szeptember 17-én. Az energikus játékáról híres trió vendége ezen az estén, a különleges és egyedi hangú énekesnő, Szőke Szandra lesz. A zenekar az áprilisban elmaradt koncertjét pótolja csütörtökön.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban szeptember 11-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Bencze Alma Quartet
Hatodik alkalommal rendezi meg Érd MJV az Érdi Jazz Fesztivált. A hatnapos fesztivál kétnaposra redukálódott idén a koronavírus miatt, de érdekfeszítő műsort és fantasztikus zenekarokat és zenészeket hallgathat meg az Érdre látogató közönség.
A Háló Jazz Klub minden hónap második keddjén tartja zenés összejöveteleit, immár 12. éve. Művészeti vezetője a kezdetek óta Deseő Csaba jazz hegedűművész, szervezőtársa Schön György. A klub különlegessége, hogy a zenei részen felül van egy beszélgetős blokk is. A belvárosi, Semmelweis u. 4 alatt található, utcára nyíló helység (Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4) a koncertek harmadik, most már állandónak mondható helyszíne. A jazz esteken kívül klasszikus zenei esteket, táncházat, népzenei dúdolót, különböző közéleti és ismeretterjesztő előadásokat, színi előadásokat, családos- gyermek- és más közösségi programokat is szervez itt a Háló Egyesület. Itt működik a fotós berkekben ismert, minden hétköznap délután nyitva tartó Kolta Galéria is. A jazz sorozatban a magyar jazzélet élvonalbeli képviselői lépnek fel.
Fém Arts & Café az, ahol a színház és a zene jól megfér egymás mellett, méghozzá nem is akármilyen zene, hanem jazz-zene. Pont két éve nyitotta meg kapuit a Váci utca 40. számon, de az Irányi utcában lévő kávézó-színház-klub, és az első jazz koncertet Oláh Krisztián tartotta 2018 októberében. Azóta már több száz zenész adott koncertet ebben a pici alagsori helységben. Az előadások mellett több kiállítást is láthattak az idelátogatók, mint pl. Palotai Mihály képeit, aki gyakran örökíti meg csodás fotókon a jazz-szakmai nagyjait. Szeptember 9-én ismét jazzt hallgathatunk a vírus miatti hosszú szünet után - ELMARAD!!
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
26
|