Az állandó úton levéseim miatt nem volt a cikk megírására eddig időm, de most megpróbálom mindezt pótolni, mivel szeretném, ha ti is tudnátok arról a lélekemelő zenéről, amit akkor hallhattunk.

       Az együttes tagjai: Spischak Dávid (basszusgitár, nagybőgő); Raboczki Balázs (szoprán- és tenorszaxofon); Csizmár Zsolt (gitár); Szilágyi Márton (dobok). Az együttest már hallottam kétszer az elmúlt években (bár jelentősen más felállásban), de ezen az esten valami olyan összefogott, lélekemelő, finom programot játszottak, ami még tőlük is szokatlannak tartottam. A felállás alapján persze eleve egy jófajta modern mainstream jazzre számítottam! De nemcsak az lett, mert például a gitáros játéka némely számban az amúgy nyugodt, tiszta zenei szövet mögött olykor zavart, ideges, egzaltált hangsorozatot játszott. Mintha a zenész agyában különféle dallami/harmóniai megoldások egyszerre lettek volna jelen, és a játékában ebből véletlenszerűen választott hangokat. Mindezt mégis tiszta logikai láncba rendezve tette! Számomra élmény volt szereplése. (Talán az egykor itthon is népszerű Lounge Lizard együttes egyik gitárosa csinált hasonlót, de őt hamarosan leváltották!)

       A koncerten a Zöld kör zenei összeállítás (digitális album) felvételeiből hallhattunk hat számot, illetve néhány régebbi darab mellett (például: „Elindultam szép hazámból”, „Blues for H.I.” stb.) az újabb szerzemények is megjelentek. A „Keresem a megoldást” című darabbal kezdtek, majd a „Zöld kör” és az „Oxymoron” következett. Szünet előtt még két dalt (Az új nap, No. 5) játszottak a tervezett következő albumról, melyek nagyon finom lélekzenék voltak. Végül ez a két szám indított arra, hogy megpróbáljak valami hangulatjelentés-félét írni.

Szünet után elhangzott még a „For Mye Kaffe”, „Őszből télbe”, „Loose Moose” (szintén a Zöld körből), „Elindultam szép hazámból”; ráadásként pedig a „Blues for H.I.” (H.I.: Héder Imre) szólt.

       Az egész koncerten azt éreztem, hogy ez a zene a tisztaságról, a szépségről, az életörömről szól, amelyért érdemes koncertre járni, meghallgatni. Akár többször is. Ahogy Raboczki Balázs az életrajzában elmondta: „A zenélés többnyire az örömteli inspiráció egy gyakori formája, és az a mód, ahogyan a közönséget megérinti.”

       Ami miatt nagyon jó volt még a műsor – s amit más jazzkoncerten általában hiányolok! –, hogy Spischak Dávid minden szám címét bemondta, olykor anekdotázott a számok között, evvel is segítve a közönséget a számok hangulatának átvételében.
Raboczki Balázs hangszereinek varázslója. Kerek dallamokat ihletetten fúj, rögtönzései szuggesztívek. A zene iránti alázatot valószínűleg az indiai kultúrkörből (is) merítette, hiszen egyik együttesében banszurin indiai zenét játszik.
Spischak Dávid – már csak zenekarvezetői, zeneszerzői státusza miatt is – aktívabban szerepelt, mint általában a basszusosok más zenekaroknál. Szólói dallamvariációkból álltak, de a pörgő szólók nála elmaradtak. Minden számot ő jegyzett, kivéve a népdalfeldolgozást.
A dobos Szilágyi Márton pedig „csak” pontosan, olykor színesen hozta az alapot, de azért szólóiban megmutatta magát. Mint az ételeknél a só…

Köszönjük ezt a koncertet, a zenét!

Opus Jazz Club, 2026. június 10.

Fotó: Keszler Patrícia