A nagyjából tízéves zenekarban a szaxofonos és bőgős poszton több változás is történt, de az igen kedvező fogadtatásban részesült 2023-ban megjelent első, találóan „Living Legacy” címet kapott lemezük óta Barcza Horváth József kivételével sikerült együtt tartani a formációt. A helyét átvevő Hárs Viktor már a kezdetektől sokszor feltűnt a kvartettben, és visszatérésekor azon az első lemezt bemutató tavalyi koncerten is ő bőgőzött, melynek második részében már a most nyáron felvételre kerülő lemezükre szánt kompozíciók közül többet is eljátszottak. A továbbra is nagyrészt a hard bop klasszikusokra épülő repertoár természetesen bővült, múlt szerdán a bemutatottak mellett új standard feldolgozásokat, és egy saját kompozíciót is megismerhetett a közönség.

Felcsillantak a szemek, mikor legtöbben egyből felismerték a valaha készült egyik legbefolyásosabb albumnak tekintett „Kind of Blue” b oldalának első számát. Az „All Blues” Miles Davis korai hard bop stílustól a modalitásra alapozva, zenészeinek nagyobb kreatív szabadságot adott szerzeménye, ahogy 1959-es megjelenése után a számos feldolgozás során mindig, most is lázba hozta a közönséget. A léc egyből magasra került, de a folytatásban sem rezgett. Sorra következtek a „Blue Note” legendás korszakának a modern jazz mérföldköveiként jegyzett ikonikus albumairól az ikonikus szerzők ikonikus darabjai a hatvanas évekből. Wayne Shorter 1966-os  Speak No Evil albumáról a hagyományosabb akkordváltáson alapuló jazzhez visszatérő „Wich Hunt”, Joe Hendersontól egy még 15 éves korában írt, később azonban alaposan átdolgozott bossa nova, a „Recorda Me” a 63-as Page One lemezről, és Herbie Hancock a címadó Maiden Voyage mellett talán legtöbbet játszott szerzeménye, a „Dolphin Dance” 1965-ből. Végül elhagyva a hatvanas éveket, a nemrég a MÜPA-ban fellépett Kenny Barron 1986-os „What If?” lemezéről a „Voyage” zárta az első részt.

Kalmár Zoltán második részt nyitó kompozíciójára talán az a legnagyobb dicséret, hogy fel sem tűnt, hogy „saját szám”, annyira illeszkedett az első részben játszott veretes klasszikusok zenei világához, a „Why Don’t We?”akár a kvartett második albumának címadója is lehetne. Jerry Brainin az 1948-as „The Night Has a Thousand Eyes” filmhez írt azonos című dala a bekonferálás után kakukktojásnak tűnhetett, de egy kicsit utánagondolva, hogy többek között John Coltrane, Sonny Rollins, Horace Silver, Paul Desmond, Pharoah Sanders is látott benne fantáziát, szertefoszlottak a gyanakvó gondolatok. Időben visszafelé haladva, a két Jimmy Van Heusen kompozíció, az 1947-es Road to Rio filmben Bing Crosby énekelte "But Beautiful", és az 1939-ben bemutatott Swingin' the Dream Broadway musical betétdala, a „Darn That Dream” tovább erősítette a már-már közhellyé vált bölcseletet, a „hogyan” a lényeg. A koncert zárásaként azonban a „hogyan” mellett újra lényegessé vált a „mit” is, és az igazi csodák e kettő találkozásából születnek. McCoy Tyner gyönyörű kompozíciója, az 1967-es Real McCoy albumról a „Contemplation” azokat a pillanatokat hozta, melyekre minden koncerten vágyunk, de többnyire csak a közelébe jutunk. Mikor együtt lélegzünk a muzsikusokkal, mikor megszűnik a külvilág, és a zene mindent betölt.

Nem portalanítás történt, a repertoárba válogatott művek többsége eredeti, a korabeli lemezen rögzített formájában is kortársként hallgatható. A kvartett kiváló muzsikusai finoman, a mai világban felvetődött, őket, minket körülvevő gondolatokkal gazdagították az időtálló örökséget. Kíváncsian várjuk az új lemez megjelenését!

BJC, 2025. április 9.

Fotó: Somogyvári Péter

Pontos leírást ITT talál.