fbpx

Egy kiállítás hangjai

2021. szeptember 10.

Hétfőn a budapesti Bolgár Kulturális Intézetben a Biblia óegyházi szláv nyelvre történő lefordításában Szent Cirill és Metód tanítványaként résztvevő, és az első bolgár állam hivatalos írásformájává vált cirill ábécé tökéletesítését befejező Ohridi Szent Naum halálának 111. évfordulójára nyílt kiállítás, kortárs magyar és bolgár művészek alkotásaiból. A kerek évfordulóra tervezett nyitány egy évet csúszott a pandémia miatt, idén viszont az Ars Sacra Fesztivál és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjai közé kerülve nagyobb nyilvánosságot kaphatott. A megnyitó után egy oldalunk profiljába illő ősbemutatóra is sorkerült. Az intézet igazgatója, Plamen Peykov a koncertterembe invitálta a megjelenteket, ahol Binder Károly a Bulgária hét apostola közt számon tartott Ohridi Szent Naum tiszteletére írt zeneművét Borbély Mihály közreműködésével mutatta be.

A képzőművészeti kiállítások mellett számos koncertnek is helyt adó Bolgár Kulturális Intézet történetében először fordult elő, hogy magyar szerző a bolgár történelem egy ikonikus alakjának állítson emléket. Binder Károly közel 30 perces zeneművében először a bolgár népzene jellegzetes hangszerévé vált kaval, ez a leginkább gyümölcsfából, de a hasonlóan kemény kőrisből is elkészíthető hosszú, ma már három részből összeillesztett hangszer szólalt meg. A felnyitott fedelű zongora húrjai felé fújva hangja a 830 körüli évekbe vitt vissza, amikor a 632-ben alakult első bolgár állam már 200 éve létezett. Ekkor született Naum, kinek pontos születési dátumáról nem kerültek elő feljegyzések, és fiatalkori életéről is keveset tudunk.

Bekapcsolódott a zongora, futamai a nagymoráviai térítő utat idézve, melyre Naum mestereihez, Cirillhez és Metódhoz misszionáriusként csatlakozott 863-ban.Cirill és Metód halála után azonban megmaradt misszionáriustársaival rövid belgrádi tartózkodás után hazatért Bulgáriába, Borisz bolgár cár udvarába. A különleges fújási technikát követelő, nomád hangzású kavalt, az új hangzást hozó szopránszaxofon váltotta. Mint a koncert után megtudtam, a kaval után közvetlenül a szaxofont megfújni embert próbáló, a száj nem mindig engedelmeskedik a gyors átállás alatt. Borbély Mihály természetesen megoldotta a feladatot, és a szopránszaxofon Binder Károly zongorajátéka mellett máris új idők eljövetelét jelezte. Borisz uralkodása alatt a bolgárok felvették a kereszténységet, és ez az állam betagolódott a korabeli keresztény, feudális Európába. Bulgária lett a szláv Európa kulturális központja. 876-ban I. Borisz bolgár cár két óegyházi szláv nyelvű iskolát hozott létre birodalma területén: az egyiket az ország fővárosában Pliszkában, a másikat Ohridban. Naumot először a pliszkai iskola vezetőjévé nevezték ki, majd egy évtized múltán, már az új bolgár cár, I. Simeon alatt 893-tól az ohridi iskola élére került. Ebben a tisztségében fejezte be a cirill ábécé tökéletesítését, mely hamarosan a Bolgár Birodalom hivatalos írásformájává vált. Naum 905-ben az Ohridi-tó partján kolostort építtetett, ott halt meg 910-ben. Halála után az Ortodox Egyház szentté avatta. Ezt az életpályát dolgozta fel Binder Károly Borbély Mihállyal előadott, hétfőn bemutatott művében. Az idők múltával a nagy és erős, kulturálisan is virágzó ország összeomlott, 1396-tól közel ötszáz évig török uralom alá került. Az, hogy ilyen hosszú elnyomás ellenére is megőrizték nyelvüket, vallásukat és kultúrájukat, igen nagy szerepe volt a kolostoroknak, Naum munkásságának. Binder Károly és Borbély Mihály duója erre is emlékeztetett.

A megnyitóról és a koncertről a Duna TV felvételt készített, mely a csütörtökönként jelentkező nemzetiségi magazin, a Rondó (valószínű) jövő heti adásába kerül majd. Aki lemaradna, később a világhálón is visszanézheti.

A szeptember 24-ig nyitva tartó kiállításon 47 művész 52 alkotása – grafikák, tűzzománc, képzőművészet, szobor, textil, ikon, kollázs – látható. Érdemes az Operához közeli, Andrássy út 14. szám alatt található Bolgár Kulturális Intézetbe ellátogatni, és megtekinteni a műveket.

 

Fotó: Somogyvári Péter

Bolgár Kulturális Intézet, 2021. szeptember 6.

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
28
Dátum : 2021. aug. 28.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005