fbpx

Negyedévente kerül megrendezésre a Harmónia Jazzműhely Alapítvány szervezésében a Jazz Csillagvizsgáló. A csillagokat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai ajánlják.

A négy Kuna testvér alapította 2012-ben a Fourtissimo Jazz Orchestrát, melyet négy fúvós hangszer már eleve egyedivé tett. Fúziós zenét játszanak azóta is.

A Pernye András-díjas jazzkritikus 1951. június 20-án Nyíregyházán született. A Magyar Jazz Szövetség megalakulásakor, 1990-ben alelnökké választották; később, a 2000-es években újra betöltötte ezt a tisztséget. Három könyve jelent meg: Azt mondom jazz (1983), A jazz ideje (1999) és Amerikai jazznapló (2019) címmel. Az évek folyamán több száz cikket publikált a jazzről. Polgári foglalkozását tekintve volt újságíró, kulturális attasé a londoni magyar nagykövetségen, sajtóattasé a washingtoni magyar nagykövetségen és alpolgármester Debrecenben.

A dél-budai régióban kevés lehetőség van jazzt hallgatni. A művelődési házak is ritkán hívnak meg jazz-zenészeket, és inkább a populárisabb irányt választják akkor is, de klubból is kevés van.

Szumper Ádám Ákos első lemeze jelenik meg a jövő héten, amit a Muzikumban fog bemutatni. Ádám fúziós zenekarokban tag, mint a Vibe és a Tomor Barnabás Trió. Illetve a Besh o droM és Szarka Tamás zenekarának is a dobosa. Első lemezének bemutatója június 11-én lesz a Muzikumban, a Múzeum utcában.

Június 7-én és 8-án, hétfőn és kedden megtelik a Budapest Jazz Club fiatal pályakezdőkkel. Vannak olyan feladatai a lelkes diákoknak, amiket nem lehet online a négy fal között elsajátítani. Ilyen például a fellépés, a közönség előtti zenélés, a társakkal való csapatmunka.

Az Artisjus-díjas bőgős, basszusgitáros a 80-as évek közepe óta zenél aktívan, de amellett, hogy az egyik legtöbbet foglalkoztatott zenész, keveset hallunk a zeneszerzői, hangszerelői és szövegírói munkájáról. Fellépett többek közt Al DiMeolával, Al Jarreau-val, Bob Mintzerrel, Wallace Roney-val, Peter Erskine-nel. Ám a magyar jazzgeneráció nagyjaival is együtt muzsikált, mint Vukán György, Deseő Csaba, Babos Gyula, Pleszkán Frigyes. Filmzeneszerzőként is megcsillogtatta tudását, de több big band darabja is korongra került.

Úgy emlékszem, az első név, ami számomra a jazzhez köthető a Berkitomi név. Talán 5-6 évesek lehettünk (70-es évek), mikor először hallottuk énekelni. Vicces bácsi, akinek a szövegeit nem mindig értettük. Pedig kulcsfontosságú, ma már tudom. Mintha ezzel szeretné folyamatosan magához kötni a közönséget, egy percre sem lankadhat a figyelem, különben nem fogja érteni a következő poénját. Minden megmozdulása, rezdülése a jazzről szól, bármit átalakít jazzé. A MagyarJazz első élő közvetítése két éve, Berki Tomi emlékezetes születésnapi köszöntője volt az egyetem régi és jelenlegi tanulói előadásában.

Juhász Gábort Az év jazz-gitárosának választották a kritikusok, és a többezres közönségszavazatok alapján is ő lett a legjobb a MagyarJazz szavazásán. Ahogy minden muzsikusnak, neki is felfordult az élete a karantén alatt, ám ahogy kevesen, Gábor videókkal jelentkezett, hol a kertből, hol az otthoni könyvtárukból, és sok érdekes történettel gazdagította gitárjátékát. Nemsokára újra koncertre készül, méghozzá közönség előtt.

Az erdélyi kvartett már a második lemezével rukkol elő május 7-én, pénteken. Karácsonykor karitatív koncerttel hívták fel a figyelmet az állami gondozott, fiatal tehetséges zenészekre. Még a pandémia előtt sikerült fellépniük a Budapest Jazz Clubban, ahol telt házas koncertet adtak Barabás Lőrinccel. Nem véletlenül vele, mert fúziós jazzt játszanak, dalaik dallamosak, friss hangzásúak és jó kis groove-okat hallhatunk.

Épp a Nemzetközi Jazznap ünneplése közepette lesz Wes Montgomery emlékest, melyen Gyárfás István, Bögöthy Ádám és Billy Prim állít emléket az 53 éve elhunyt gitáros-zeneszerzőnek. Április 29-én az iF-ből lesz megnézhető a közvetítés 18 órakor.

2021 januárjában rendezték meg Az év fiatal jazz-zenésze döntőjét a Budapest Jazz Clubban. A Magyar Jazz Szövetség most már hatodik alkalommal ad lehetőséget a fiatal pályakezdőknek, hogy bemutatkozzanak, majd fellépjenek több helyen, így gyakorolva a koncertezést.

A MagyarJazz közönségszavazásán László Attila több kategóriában is dobogós helyet ért el, ám közülük kettőben a legjobbnak választotta a több mint 2000 szavazó. Az év jazz-zeneszerzője és az év jazz-hangszerelője kategóriák legjobbja lett.

Három éve veszítettük el Babos Gyulát, akit a mai napig sokat emlegetünk, sokszor gondolnak rá a zenészek és a jazzkedvelők, ő volt az a jazz-zenész, akit minden magyar zenét kedvelő ismert, óriási tisztelet övezte. A Liszt-díjas gitárművész a zenén keresztül tovább él velünk. Hazánk kiemelkedő jazz-zenésze, jazzgitárosa fantasztikusan jó zenekarokat hozott létre vagy szerepelt bennük, mindig kereste az újdonságot, frissességet. Az alábbi megemlékezésekben a zenekarai közül néhány előfordul majd.

A Máté Péter-díjas nagybőgőművészt, aki a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja, idén megválasztották az NKA Könnyűzenei Kollégium tagjának.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005