Dudást szokták úgy is emlegetni, mint azt a személyt, akinek oroszlánrésze volt a klarinét „rehabilitációjában”. Valóban megfigyelhető, hogy a swing-korszak lezárulásával ez a hangszer meglehetősen „mostohagyermekké” vált a modern jazzben. Amerikában sem sokan voltak, akik a bebop vagy a post-bop évtizedei alatt különösebb feltűnést keltettek, de Európában is egyik kezünkön megszámolhatóak azok a klarinétosok, akik nemzetközi figyelemre tettek szert. (Természetesen a swinges- vagy a dixieland-zenekarokban voltak figyelemreméltó klarinétosok, de mi most a modern jazz területén működő muzsikusokra gondolunk.)
Dudás életműve igazán impozáns: saját nevén negyvenet meghaladó lemezalbuma jelent meg, valamint további negyedszáz, amiben sideman-ként szerepel. Személyes kapcsolatban lévén vele, megtudhattam tőle magától, hogy 80-ik életévébe lépve jelen albumot utolsó saját lemezeként tartja számon. Mi azért reméljük, hogy ez nem lesz így.
Egyébként viszonylag sokszor látogatott haza: igaz nem a legnagyobb koncerttermek vendége volt, de annál intimebb zenei produkciókat hallhattunk előadásában, a Postásban, a Márványteremben, majd az Opusban, a Hálóban, az Óbudai Társaskörben vagy a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. A vele kapcsolatos publicitásban Simon Géza Gábor, Máté J. György és jómagam is közreműködtünk. Cikkek, interjúk foglalkoztak pályájával, munkásságával a Fidelióban és a Gramofonban, koncertjeiről a Jazzmán számoltam be, lemezeiről pedig recenziók, kritikák jelentek meg a Gramofonban és a Demokratában. Simon tollából egy kisebb kötet is napvilágot látott Dudásról „A klarinét dimenziói” címmel még 1990-ben.
Dudás Lajos művészetében az a csodálatos, hogy – miközben avatott komponista is (hiszen pl. Urban Blues c. szerzeményével megnyerte a jazztémák nemzetközi versenyét Monacóban, 1982-ben), de sohasem ódzkodott a nagy amerikai daloskönyv standard készletét feldolgozni, nem is beszélve a nagy jazzikonoknak (mint pl. Dizzy Gillespie, Parker, Horace Silver, Dave Brubeck, de akár Coltrane vagy Sonny Rollins) az idők során ugyancsak standarddé nemesült darabjairól. Még azt a szimpatikus tulajdonságát is kiemelném, hogy koncertjein igazán szellemesen és humorosan konferálva, némi öniróniával még azt is „töredelmesen meggyónta” a közönségnek, ha ez vagy az az ismert dallam a feldolgozásában kissé „meredekre” sikerült.
De komolyra fordítva a szót: ez a lemez is kitűnően illusztrálja Dudás soha nem múló kísérletező kedvét, alkotói tevékenységének sokszínűségét. Korábban is készített olyan lemezeket, amelyeknek már a címei is kifejezték, hogy nagy standardek kerülnek terítékre „dudásosítva”. (Some Great Songs és Some Great Songs Vol.2.) Persze albumaira olyakor-olykor saját szerzemények is felkerültek, ezért érdekes, hogy ezúttal nincs Dudás kompozíció a kínálatban.
A „The Lake and the Music” c. albumon tíz számot hallhatunk Dudás alaptriójának előadásában, amelyben Philipp van Endert gitározik és Kurt Billker dobol. (Itt fontos megemlíteni, hogy Dudás kifejezetten kedveli a duózást, így Endert évtizedek óta állandó partnere.) Olyan nagy amerikai standardek hangzanak el, mint a The Lady is a Tramp, a Sweet Georgia Brown, az Out of Nowhere, az All of Me, és az A Foggy Day. A két olyan darab, amely nem a megszokott „jazzslágerek” közül való: Horace Silvertől a Filthy McNasty, valamint a St. Thomas Sonny Rollinstól. A két Amerikában befutott magyar zenész barátjának egy-egy számát is repertoárjára vette: ezek a Thousand Dreams Zoller Attilától és a But I…? Vig Tommytól. De a „magyar blokk” harmadik tételéről se feledkezzünk meg, ez Seress Rezső Szomorú vasárnap c. legendás szerzeménye, amelyet számtalan amerikai jazzlegenda is feldolgozott – Billie Holiday-től Branford Marsalisig Gloomy Sunday néven.
A mind a tíz számban játszó, már említett alaptrió mellett hét számban még három bőgős is közreműködik (persze nem egyszerre), aztán öt tételben két ütőhangszeres (akik közül az egyik – Szudy János „hazánkfia” régi ismerősünk). Két nagynevű vendégszólista is akad: a neves német fúvós, Gerd Dudek az All of Me-ben szopránszaxofonon duettezik Dudás klarinétjával, a McNasty-ban pedig fuvolán játszik. Dudás itt csak a téma bemutatásában vesz részt unisonoban, majd pedig Dudek ragyogó fuvola szólója teszi emlékezetessé a számot. Az A Foggy Day c. Gershwin originálban pedig Karl Berger vibrafonozik.(Német létére hihetetlen karriert futott be Amerikában, ahol a fekete avantgárdban is rendkívül keresett volt a 60-as, 70-es években. Jómagam az 1965-ös Prágai Jazzfesztiválon láttam a Gato Barbieri-DonCherry együttesben!).
A produkció jellegzetesen modern improvizációs jazz, amelyről korábban találóan írta Bob Rusch a Cadence című tekintélyes amerikai jazzelméleti folyóiratban: „Dudás klarinét-soundja olyan érzéseket kelt bennem, mintha a 21. század Benny Goodmanje lenne”. A szólókat természetesen a két főszereplő, azaz Dudás Lajos klarinéton és Philipp van Endert gitáron adják elő. Két teljesen egyenlő és egyenértékű művész, érezhető a több évtizedes együtt játékra visszatekintő összecsiszoltság. Számos lemezen és számtalan koncerten duóztak, érdekes, hogy ezen a lemezen csak egyetlen duó felvétel van: a jó öreg Sweet Georgia Brown. Természetesen a főszereplő mindvégig a klarinét, de a legkiemelkedőbb gitárszólókról feltétlenül említést kell tenni. A lemezindító számban (The Lady Is the Tramp) kolosszális, kicsit a jazz-rock irányába mutató gitárszólója számomra van Endert legjobbja ezen a korongon. Két számban pedig latinos gitárjátékkal tűnik ki (A Thousand Dreams és Gloomy Sunday.)
Végezetül még elmondanám, hogy Dudás évtizedeken át élt és tanított a Düsseldorf melletti Neuss városában, de több mint tíz évvel ezelőtt a német-svájci határon lévő Bodeni-tó mellett telepedett le Konstanz közelében. Innen ered a lemez címe is: „A tó és a zene”, valamint a lemeztasak szép fotói is, amelyek ugyan a német tó partján készültek, de talán a felejthetetlen balatoni naplementéket idézik fel Dudás Lajos számára.
JazzSick Records, 2020
- The Lady is a Tramp
- Sweet Georgia Brown
- A Thousand Dreams
- Gloomy Sunday
- Out of Nowhere
- All of Me
- A Foggy Day
- Filthy McNasty
- St. Thomas
- But I…?
Közreműködnek:
Dudás Lajos - klarinét
Philipp van Endert - gitár
Kurt Billker – dob
Szudy János / Jochen Büttner – percussion
Gerd Dudek – szaxofon, fuvola
Karl Berger – vibrafon
Leonard Jones / Vitold Rek / Martin Gjakonovski – bőgő
További információ: https://www.el-dudas.de/