fbpx
Print this page

Másodszorra is jazzfeszt Budapesten

2023. március 01.

A tavalyi sikeres rendezés után, idén is sor kerül a JazzFest Budapestre tavasszal. Somogyvári Péter > tavalyi beszámolója < még inkább kedvet csinálhat az ideihez.

A program összeállításában egy felkészült és kiváló nemzetközi- és hazai kapcsolatokkal rendelkező kurátori csapat dolgozik együtt, ami garantálja, hogy a fesztivál programja igazi minőségi szórakozást nyújtson a műfaj kedvelőinek: Mózes Tamara, Lukács Miklós, Borbély Mihály, Mogyoró Kornél és Oláh Krisztián zenészek egy-egy klub programját illesztik be a fesztivál programjai közé, valamint Kleb Attila, a fesztivál egyik alapítója, a GetCloser Concerts művészeti vezetője a nemzetközi sztárvilág szereplőinek koncertjeit menedzseli.

Március 26-án, szerdán kezdődik és május 17-éig tart a sok helyszínen zajló színes, világsztárokkal dúsított fesztivál.

A Mixát, a Fonó, az iF, a Jedermann, a Lumen, az Olasz Intézet, az Eiffel Műhelyház, a Zeneakadémia és az Erkel Színház a helyszínei az ünnepélynek. Sőt, a Madách térre is terveznek egy All Star Gálát, amit még a homály fed, de ami pont a Nemzetközi Jazz Napra esik, azaz április 30-ra.

Még vannak üres napok, de ami már biztos, hogy legalább hét világsztár érkezik Magyarországra ebben az időszakban. Rögtön az első nap Lizz Wright amerikai jazzénekesnő fogja elkápráztatni a rajongókat, aki már harmadszorra jár Budapesten. Nguyên Lê & Gary Husband fúziósduója április 29-én lép színpadra. A jazz-rock is képviselteti magát a palettán Simon Phillips dobos személyében, aki a Protocol V felállással lesz hallható. Május 6-án Stanley Clarke érkezik ismét Magyarországra. A négyszeres Grammy-díjas basszusgitáros május 5-én az Erkel Színházban lép fel. Ugyanoda érkezik pár nap múlva Avishai Cohen bőgős a triójával. Utolsó napra marad Stacey Kent, amerikai énekesnő, aki egy crossover produkcióban lép fel az Erkel Színházban. A Danubia Zenekarral közösen brazil éjszakára hívják a közönséget.

A magyar jazz-zenészek közül az első napot Csapó Krisztián új zenekara indítja - a rendkívül jó hangtechnikával rendelkező - Mixátban. De ezen a helyen még Révész Richárd új kubai énekesnővel dúsított zenekara, Szaniszló Richárd, Mózes Tamara és utolsó nap Orbay Lilla is fellépők között lesz. A Fonóban Jasna Jovicevic és Borbély Mihály zenekara is fellép többek közt.

Az iF kávézóban Serei Dániel, Halper László, Oláh Kálmán, valamint a holland Martien Oster is fellép több magyar formációval.

Jedermannban Baló Sámuel, a New Fossils, az Olasz Intézetben Stefano Bollani fogja várni a közönséget.

Egyelőre a JazzFest Budapesten még vannak napok, amelyiken senki nem szerepel, de bizony lesz nap, amikor nehéz lesz a választás, melyik helyszínen, melyik zenekart nézze meg a közönség.

 

Fotó: Jazzfestbudapest.hu